Családi ház, vagy lakás?

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Amikor oda kerül a sor, hogy megválasszuk, hol fogjuk életünk nagy részét (és talán gyermekeink is) tölteni, felmerül az alapvető kérdés: családi ház, vagy lakás?

Melyik a jobb rövid és hosszútávon, mik az előnyei és hátrányai annak, ha valamelyik mellett letesszük a voksunkat és egy ilyen - a legtöbb ember számára - nagy volumenű vásárlást hajtunk végre. Sorra vesszük írásunkban ezeket a szempontokat, remélhetőleg segítve azoknak, akik ebben a cipőben járnak.

Családi ház

Ne "kerteljünk", jelentsük mindjárt az elején, becsületesen - a családi ház kevés kivételtől eltekintve mindenki álma, hiszen jóval komfortosabb és színvonalasabb a benne élő embereknek, mint egy lakás, főleg ha az egy albérlet. Nagyobb, kényelmesebb, sőt, adott esetben több emeleten foglalnak helyet a szobák.A kész családi házak vásárlása mellett - amely elég szép beruházás, manapság főleg - van, aki saját maga szeretné otthonát felépíteni, így saját kezűleg dönthet a legutolsó helyiség elhelyezkedésétől kezdve az építőanyagokon át a szigetelésig bezárólag mindenről. A családi ház esetén fontos tényező az épületen kívül a saját kert vagy udvar - ez lakások esetén maximum egy közös udvar a többi lakóval.

Előnyök:

  • szomszédok messzebb vannak, nem hallatszik át a zaj
  • saját kert tartozik (tartozhat) hozzá
  • a kert lehetőséget ad napozásra, barkácsolásra, kertészkedésre
  • a gyerekek biztonságban játszhatnak az udvaron baráti összejövetelek színtere lehet egy udvar
  • házzal kapcsolatos kérdésekben saját döntéseinket nem kell megvitatni más lakókkal
  • háziállat tartására ideálisabb, mint a lakás

Hátrányok:

  • jóval drágább, mint egy azonos környéken lévő lakás
  • hacsak nem olyan helyen tudunk házat venni, a munkahelyre / iskolába járás ideje növekszik
  • a ház körüli tennivalóknak (fűnyírás, hólapátolás) soha nincs vége
  • karbantartási munkálatokat gyakrabban igényli a ház
  • szolgáltatások rendszerint messzebbre esnek

A lakás

A lakás anyagilag egy fokkal elérhetőbb sokak számára, mint a családi ház. Ez egyben az előnye is: olcsóbb, így könnyebb hozzájutni. Lakásvásárlásnál alapszabály: minél több lakást nézzünk meg, és csak ezt követően válasszuk ki azt, amelyik a legjobbnak bizonyulhat számunkra, főleg, ha abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem az ár az elsődleges szempont. A lakótelepeken a környéket sem árt figyelembe venni, a szomszédokról pedig, ha lehet, előzetes információt begyűjteni, hiszen a családi házzal ellentétben egy többemeletes lépcsőházban jóval többen osztoznak a lakótéren, mint családi ház esetén.

Előnyei:

  • olcsóbb mint egy családi ház
  • felújítása kevésbé költséges
  • kényelmesebb, a mai munkatempóhoz és életvitelhez jobban illeszkedő életformát biztosít
  • rendszerint közelebb vannak a szolgáltató egységek, vagy ha nem, akkor a közlekedési viszonyok kényelmesebbek

Hátrányai:

  • szomszédok jobban "benne vannak" az életterünkben, kénytelenek vagyunk elviselni őket
  • lift elromlása esetén gyalogolhatunk az x. emeletre
  • nincs saját kert
  • a rezsiköltség nehezebben szabályozható főleg panellakások esetén - ha nem megoldott pl. a szigetelés és az egyedi mérőóra felszerelése

Kinek ajánlott a családi ház és kinek a lakás?

Nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy házat annak érdemes vásárolnia, aki állatokat szeretne tartani, gyerekek miatt nagyobb helyre van szüksége, és nem zavarja, sőt, élvezi a természet - viszonylagos közelségét. Nem ajánlott a családi ház azoknak, aki egyedül élnek, illetve olyan sokat dolgoznak, hogy gyakorlatilag esélyük sincs élvezni a kertes ház által kínált előnyöket, vagy pedig egészségügyi állapotuk nem teszi lehetővé azt, hogy a ház állapotát megfelelően fenntartsák

Ezzel ellentétben lakást annak érdemes vásárolnia, akik szeretik a kényelmet, nincs idejük és / vagy kedvük a ház körüli munkákat elvégezni, vagy szempont az, hogy minél közelebb legyen az iskola / munkahely.

Semmiképpen ne vegyünk lakást, ha szeretnénk a természet közelségét legalább minimális mértékben élvezni, nem szeretjük a bezártságot, és ha a szomszédok elviselése káros hatással van az általános egészségügyi állapotunkra.