Milyen számokkal vágott bele az ingatlanpiac a válságba?

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A lakáspiac számokban: Milyen lakásárakkal vágtunk bele a járványba? Mekkora a lakáshitelek mértéke? Hányan terveztek lakást építeni?

Tranzakciószám és lakásár

Az elmúlt években olyan mértékűre duzzadt az ingatlanpiac, hogy annak kipukkanása prognosztizálható volt. Azt azonban senki nem még csak álmában sem képzelte, hogy a tranzakciószám és lakásár esés így fog bekövetkezni.

A mérséklődés azonban már a járvány előtt megkezdődött. 2013 óta 2019-ben csökkent először a tranzakciók száma. Az előzetes adatok alapján ugyanis 2019-ben több mint 20%-kal kevesebb ingatlant értékesítettek, mint 2018-ban.

A tavalyi év első félévében a lakásárak még tovább drágultak, a második félévben azonban már minimálisan, de csökkenni kezdtek az árak. Ebből látható, hogy még bőven a járvány megjelenése előtt megindult a sokszor már irreális lakásárak mérséklődése.

Erre a folyamatra tehát már lehetett számítani, hiszen a magyarországi lakásár növekedés európai szinten is kimagasló. Bár Olaszországot leszámítva 2015 óta minden uniós tagállamban nőttek a lakásárak, a legnagyobb növekedés hazánkban volt megfigyelhető. 

Lakáscélú hitelek

A törlesztési moratóriumnak köszönhetően a lakáshitellel rendelkezőknek sem kell attól tartaniuk, hogy elveszítik lakásukat. Érdemes azonban megnézni, hogy mekkora hitelállománnyal vágtunk bele a járvány miatt kibontakozó válságba.

A KSH adatai alapján 2019-ben összesen 3632 milliárd forint összegű lakáscélú hitel volt a magyar lakosság kezében, ebből 906 milliárdot 2019-ben igényeltek. 

Vagyis 2019-ben még mindig nagy összegű lakáscélú hitelek kerültek kiadásra, közel 6%-kal több, mint a 2018-ban. Valamint az állami támogatással igénybe vett hitelek aránya is megnőtt. 

Mi a helyzet a CSOK-kal?

A 2019-es év második felében jelentősen megugrott az igénylők száma, az első félévhez képest 38%-kal. És hogy mire használják fel az igényelt összeget?

  • 56% használt lakás vásárlásra
  • 23% új lakás építésére
  • 12% új lakás vásárlásra
  • 9% lakásbővítésre

Lakásépítések

A 2019-es év negyedik negyedévében az átadott új lakások száma elérte a 10,8 ezret, ezzel 2015 óta a legnagyobb eredményt produkálta. 

A kiadott építési engedélyek száma azonban 2019 harmadik negyedéve óta csökkenni kezdett, és a 2020-as év első negyedévében már mindössze 7 ezer engedélyt adtak ki. 

Források: