Tarol a CSOK - drasztikusan nőtt az igénylések száma

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

2017-re a lakáspiac 20 százalékos növekedését jósolták a szakértők. A legtöbb bank emelkedésre számít nem csak a hitelek, de a CSOK-igénylések terén is.

A bankok MTI-nek tett nyilatkozatai szerint már az első negyedévben közel 50 százalékkal több családi otthonteremtési kedvezmény igénylést fogadtak be, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában.

OTP Bank

Az OTP-hez 42 százalékkal több kérelem futott be idén. A CSOK 2015. júliusi indulása óta az OTP Bank 35,8 milliárd forint állami hozzájárulást utalt ki a jogosult családok számára. Ez az összeg több mint 14 ezer család között került szétosztásra. Az igénylők az alábbi eloszlásban vették igénybe a CSOK-ot:

  • Használt lakás vásárlásra – 73%
  • Építésre – 18,5%
  • Bővítésre – 2%

A bank tavaly közel 1600 darab, 3 százalékos kamatozású lakáshitel iránti kérelmet hagyott jóvá, és mintegy 1400-an kaptak adóvisszatérítési támogatást 2016-ban.

Az OTP-nél 2017 első negyedévében közel 2,5-szer annyi támogatást folyósítottak, mint az előző év azonos időszakában. Csaknem duplájára emelkedett az új lakás vásárlási célú igénylések aránya, míg a használt lakás vásárlása és az építése kissé visszaszorult. Az átlagosan igényelt támogatás összege körülbelül 10 százalékkal magasabb a tavalyinál.

UniCredit Bank

Az UniCredit-nél nagyobb részt meglévő gyermekek után igényelték a támogatást, és főként használtlakás-vásárlási célra. Használt lakásnál jellemzően a két gyermekesek kérik a nekik járó 1 millió 430 ezer forintot, új lakás esetében szintén a kétgyermekes ügyfelek vannak többségben, akik a 2 millió 600 ezer forintos támogatási összeget igénylik.

Családi otthonteremtési kedvezmény mértéke
Forrás:kormanyhivatal.hu

MKB BANK

Az MKB arról számolt be, hogy idén eddig a tavalyinál lényegesen több, 300 millió forint támogatást és hitelt igényeltek összesen az alábbi megoszlásban:

  • Használt lakás vásárlásra - 58%
  • Új lakásra - 16%
  • Építésre - 26%

A bank az első negyedéves 1 milliárd 414 millió forint folyósított összeg után további emelkedést jósol, ami idén várakozásaik szerint eléri az 5-7 milliárd forintot. Az átlagos folyósított hitelösszeg 4,2 millió forint, továbbra is. 

CIB Bank

A CIB-nél az eddigi igénylők átlagosan 3,2 millió forint támogatást vettek igénybe új és használt lakásra, kamattámogatott hitel nélkül. Az igénylők háromnegyede kamattámogatott vagy piaci hitellel együtt veszi fel a támogatást. Otthonteremtési hitelt átlagosan 8,45 millió forint, a piaci kamatozású hitelt a CSOK mellé átlagosan 9,44 millió forintos összegben igényelnek.

K&H Bank

A Banknál tavaly januárban az átlagos folyósított hitelösszeg 1,2 millió forint volt, ez idén 3,1 millió forintra nőtt. A K&H várakozásai szerint a CSOK-igénylések száma elérheti idén is a 30 ezret, ami a jelenlegi átlagos összegekkel számolva megközelítheti a 90 milliárd forintot.

Összességében elmondható, hogy a törvénymódosításokkal és az ingatlanpiac élénkülésével a CSOK-igénylések száma is emelkedett. Továbbra is használt ingatlan vásárlásra veszik igénybe a legtöbben. A tavalyi arányokhoz képest az új lakásra és építésre benyújtott pályázatok száma is jelentősen megnövekedett.