Eladó családi házak, mi lesz veletek?

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Országos átlagban folytatódni fog az élénkülés, viszont lesznek olyan régiók, ahol tovább tart a stagnálás, amire a CSOK csak ráerősít.

Nem volt olyan ingatlanpiaci szegmens, ahol ne lett volna növekedés 2016-ban, viszont kiegyensúlyozottabb lett a piac 2015-höz képest. A következő időszakban látványos élénkülés jön majd az új építésű ingatlanok piacán.

csaladihazak.hu

Fél évre csökkent az átlagos eladási idő
2016-ban a családi házak átlagos értékesítési ideje az előző évhez képest 14 százalékkal, 189 napra csökkent.

A lakásértékesítési idő a családi házas szegmensben is a fővárosban a legrövidebb.

A használt családi házakat is Pest megyében adták el átlagosan a leggyorsabban Budapesten kívül. 2017-ben a korábbi évekhez hasonlóan elsősorban a fővárosban és környékén, valamint a nyugati országrészben sikerül majd hamarabb túladni a meghirdetett házingatlanokon.

Számszerűsítve Budapesten kívül átlagosan a legrövidebb idő alatt Pest megyében keltek el a családi házak: a fővárosban 170 napra volt szükség, ugyanez a folyamat az agglomeráció településein átlagosan 176 napba, azaz közel fél évbe telt, mire a Pest megyében családi házat hirdető ingatlantulajdonosoknak vevője akadt.

csaladihazak.hu

Az Otthon Centrum szerint folyamatosan csökkent az átlagos értékesítési idő a hálózat által értékesített lakóingatlanoknál. A családi házaknál 20 százalékkal csökkent a hirdetés feladásától a szerződés megkötéséig eltelt időszak hossza. Érdemes azonban megemlékezni arról is, hogy ez az időszak – amely elfogadhatónak mondható - még mindig egy hónappal hosszabb, mint 2009-ben volt.

A családi házak közül hihetetlen gyorsasággal elkelt ingatlanokra vidéken és Budapesten egyaránt az jellemző, hogy a családi házak átlagos méretéhez képest kisebb alapterületűek és régebbi építésűek, áruk pedig a 8-10 millió forintos kategóriában mozog.

A családi házaknál a két negatív rekorder az átlagosnál sokkal hosszabb idő alatt kelt el. Egy Fejér megyei faluban 2010-ben épült 75 négyzetméteres családi ház értékesítéséhez majdnem három év kellett. Ennél csak néhány héttel rövidebb idő alatt kelt el az a Budapest XII. kerületi nagy alapterületű, sokszobás villa, amelyért boldog tulajdonosa az eredeti árnál majdnem 10 százalékkal többet, jóval 200 millió forint feletti árat fizetett.

csaladihazak.hu

Mi várható?
A rendelkezésre álló adatok szerint a magánszemélyek több mint kétszer annyi lakóingatlant hirdettek meg eladásra tavaly mint 2015-ben, tehát a kínálat jócskán nőtt. Növekedés jellemezte az egész országot: a fővárosban, a megyei jogú városokban és a kisebb városokban is több mint a duplájára nőtt a feladott ingatlanhirdetések, közöttük az eladó családi házak száma is. Közben pedig a kereslet is növekedett tavalyihoz képest, mintegy 18 százalékkal. Mivel a kínálat és a kereslet is élénkült a lakáspiacon, az árak is ennek megfelelően emelkedtek. A növekedési tendencia 2017-ben is megmarad.

Átrendezi a CSOK az ingatlanpiacot?
Egyelőre a helyzet az, hogy a 10+10 milliós támogatással megvásárolható CSOK ingatlanokból korlátozott a kínálat, mind darabszámra, mind pedig területi elhelyezkedésre vonatkozóan. Az új fejlesztések előkészületei azonban sok esetben már zajlanak, amit a 2015-ben növekedésnek induló építési engedélykérelmek száma, illetve az egyre szaporodó új projektek indulásáról szóló hirdetések is jeleznek – ezt az otthontérkép szakértője, Ditróy Gergely nyilatkozta.

csaladihazak.hu

Az érdemi kínálatbővülés egy-másfél éven belül jelentkezhet a piacon, szóval nem muszáj azonnal lerohanni a jelenleg értékesítés alatt lévő ingatlanok tulajdonosait. Az áfacsökkentés ellenére arra számít a szakértő, hogy a CSOK feltételeit kielégítő új építésű ingatlanok ára már rövidtávon is növekedhet, míg az agglomerációs és vidéki családi házak értékesíthetősége tovább romlik és áruk is legfeljebb stagnál.

Ennek az oka nem más mint az, hogy sokan jelenhetnek meg eladóként, hogy az új ház építésére koncentráljanak, míg a kereslet egy jelentős része az új lakásokra és házakra tevődik át.

Az biztos, hogy a következő fél év során rengeteg kérdésre kaphatunk majd választ, hiszen a bankok ügyfélkezelése és a törvényalkotó esetleges újabb módosításai is érdemben módosíthatnak a felhasználói körön és a CSOK-nak köszönhető, több milliós „ingyenhitel” felhasználásának módján. A lakáspiac az új családi otthonteremtési kedvezmény felfutása után alapvetően át fog rendeződni.