Sokak imái meghallgatásra találtak - rekordmennyiségű ház épült fel idén

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Eddig is tudtuk, hogy sok új ingatlan épült idén, de most már elemzés is született róla - számszerűsítve még megdöbbentőbb az eredmény.

Az év első kilenc hónapjában több mint 22 ezer építési engedélyt adtak ki, 30%-kal többet, mint egy évvel korábban; az élénkülést a január elsejétől ismét 5 százalékra csökkentett új lakások áfája támogatta.

A Takarék Csoport által összeállított Takarék Index sok szempontból tanulságos olvasmány, de mi csak a főbb adatokat emelnénk ki.

A kiadott építési engedélyek közül elsősorban az egyszerű bejelentések száma nőtt - az első kilenc hónapban majdnem 15 ezer jutott el a hivatalba.

A társasházi lakásokra több mint 7500 engedélyt adtak ki idén az első háromnegyed évben, 3%-kal kevesebbet, mint tavaly.

Budapesten ugyanennyi idő alatt körülbelül 4200 engedélyt adtak ki.

A megyei jogú városokban többet adtak ki mind családi, mind társasházra, mint tavaly ilyenkor.

A községekben az egyszerű bejelentések száma 58%-kal nőtt.

A legtöbb lakás, 2272 Somogy megyében épül - Pest megyében csak 1982.

A Takarék Index szerint az energiahatékony új lakások vásárlására és építésére elérhető Zöld Hitel kölcsön tovább pörgetheti az ingatlanpiacot, mert nagyon kedvező kamatozású forrást biztosít a vásárlóknak, ráadásul a családi otthonteremtési kedvezményt igénylőknek nulla százalékos hitelkamat mellett érhető el.

Forrás: MTI