Vigyázzon, kivel építtet stadiont vagy családi házat!

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Januártól már nem csak a gépjárművek után kell kötelezőt fizetni, hanem az építőipari kivitelezőknek is tevékenységi és szolgáltatási felelősségbiztosítást kell kötni.

Januárban hatályba lépett egy kormányrendelet (353/2016. XI.18.), mely szerint az idei évtől minden fővállalkozó építőipari kivitelezőnek felelősségbiztosítással kell rendelkeznie már a kivitelezési szerződés megkötésekor.

A rendelet nemcsak a családi házak építésére, hanem a felújításokra is kiterjed.

Versenyképes piaci ajánlat híján a a Magyar Építőipari Szakemberek Közössége kedvezményes csoportos felelősségbiztosítási programot indított az építőipari szakemberek számára - számol be értesüléseiről az uzletresz.hu.

Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője, a Magyar Építőipari Szakemberek Közösség alapítója a következőket nyilatkozta a rendeletre reagálva: „A rendelet céljával és szellemiségével egyetértünk, azonban úgy érezzük, hogy ezúttal a biztosítási piac nem készült fel a helyzet kezelésére. Megkérdeztük a szakembereket, majd megvizsgáltuk a piacon elérhető biztosítási díjakat és azt találtuk, hogy irreálisan magasak."

Építőipari kivitelezőknek kötelező a felelőssébiztosítás

Egy olyan szakember esetén, aki évente pár tízmillió forintot termel, nem életszerű egy több százezer forintos biztosítási összeg behajtása.

Ilyen szakemberből pedig rengeteg van, többek között a burkolók és a kőművesek egy része tartozik ebbe a csoportba. Biztosítás nélkül azonban a munka nemigen kezdődhet meg, így a szervezet maga keresett megoldást.

Végül a Colonnade Biztosítóval együttműködve készült egy a szakemberek igényeire szabott csoportos biztosítási megoldás, amely jóval kedvezőbb a piacon található más konstrukcióknál.

Mit mond ki a törvény?
A kormányrendeletben több kritériumnak is meg kell felelni. Elsősorban tevékenységi felelősségbiztosítással kell rendelkezni, amely a harmadik személynek okozott dologi vagy személyi sérülésekre terjed ki. Ilyen eset például az, ha egy lezuhanó szerszám kárt tesz egy parkoló autóban, vagy egy járókelő megsérül.

Másodsorban rendelkezni kell szolgáltatói felelősségbiztosítással, ami az esetleges hibás teljesítés miatti károkra terjed ki. Erre egy példa az, ha egy fürdőszoba burkolása nem megfelelő, és emiatt elázik az alsó szomszéd, mivel a biztosító így megtérítheti a beázás helyreállításának költségeit.

Ki veheti igénybe ezt a csomagot?
A kedvezményes biztosítást minden olyan magyar építőipari szakember, illetve kivitelező vállalkozás igénybe veheti, amely csatlakozott, vagy csatlakozik a Magyar Építőipari Szakemberek Közösséghez.